PEARCE-NÉ: (habozik, láthatólag zavarban van) Egy fiatal nőszemély keresi a tanár urat.
HIGGINS: Fiatal nőszemély?! Mit akar?
PEARCE-NÉ: Azt mondja kérem, hogy a tanár úr nagyon fog örülni, ha megtudja, mért jött. Közönséges nőszemély, annyit mondhatok, de még milyen közönséges... El is küldtem volna, csak azt gondoltam, hátha beszéltetni tetszik a masinába. Csak nem csináltam valami hibát? Igazán, a tanár úr néha olyan furcsa vendégeket fogad - már tessék megbocsátani...
HIGGINS: Rendben van, Pearce-né. Érdekes a kiejtése?
PEARCE-NÉ: Borzalmas, kérem! Én nem tudom, mi érdekes lehet abban.
HIGGINS: (Pickeringhez) Behívatjuk. Vezesse be, Pearce-né. (Asztalához siet és felemel egy hengert, hogy a fonográfba tegye)PEARCE-NÉ: (csak félig-meddig törődött bele) Igenis, tanár úr. Maga az úr a házban (El)
HIGGINS: Ez kapóra jött! Most megmutatom, hogy készítem a felvételeket. Beszéltetni fogjuk, és én azonnal rögzítem, amit mond, először a Bell-féle Látható Beszéddel, azután a nagy Romic-apparátussal, és végül fonográfra vesszük, úgyhogy akárhányszor újra hallgathatja, kezében a leírt szöveggel.
PEARCE-NÉ: (visszatér) Ez az a nő, tanár úr.
Belép a virágáruslány, teljes díszben. Három strucctoll van a kalapján: egy narancssárga, egy égszínkék meg egy tűzpiros. Köténye meglehetősen tiszta; silány gyapjúból készült kabátját is ügyesen rendbe hozta. Ennek a siralmas figurának bája, ártatlan hiúságával és magabiztos ábrázatával, meghatja Pickeringet, aki már Pearce-né megjelenésekor kihúzta magát. Ami Higginst illeti, ő férfi és nő közt csak annyi különbséget tesz, hogy amikor éppen nem dühöng és káromkodik valami apróság miatt, olyankor úgy hízeleg a nőknek, mint egy gyerek a dajkájának, ha valamit ki akar tőle csalni.
PEARCE-NÉ: (visszatér) Ez az a nő, tanár úr.
Belép a virágáruslány, teljes díszben. Három strucctoll van a kalapján: egy narancssárga, egy égszínkék meg egy tűzpiros. Köténye meglehetősen tiszta; silány gyapjúból készült kabátját is ügyesen rendbe hozta. Ennek a siralmas figurának bája, ártatlan hiúságával és magabiztos ábrázatával, meghatja Pickeringet, aki már Pearce-né megjelenésekor kihúzta magát. Ami Higginst illeti, ő férfi és nő közt csak annyi különbséget tesz, hogy amikor éppen nem dühöng és káromkodik valami apróság miatt, olyankor úgy hízeleg a nőknek, mint egy gyerek a dajkájának, ha valamit ki akar tőle csalni.
HIGGINS: (hirtelen felismerve a lányt, cseppet sem leplezi csalódását, és gyerek módjára fakad ki) De hisz ez az a lány, akiről tegnap jegyzeteket csináltam! Nem vehetem semmi hasznát. A doveri tájszólásról már épp elég felvételem van, több hengert nem pazarlok rá. (A lányhoz) Nincs szükségem magára, elmehet.A VIRÁGÁRUSLÁNY: Szálljon csak le a lórul, még nem tudhassa, mér gyöttem! (Pearce-néhez, aki az ajtónál áll, további parancsra várva) Meg-e mondta neki, hogy taxival gyöttem?
PEARCE-NÉ: Bolond beszéd, azt hiszi, hogy egy olyan úriembert, mint Higgins tanár úr, érdekli, hogy maga min jött ide?!
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Hogy aggya a bankot! Pedig az úr nem röstell órákat anni, nem bizony: magam fülivel hallottam. Nem azé gyöttem, hogy kunyorájjak, ha a pénzem nem elég jó, elmehetek máshova.
HIGGINS: Nem elég jó? Minek?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Magának. Mos má tuggya. Azé gyöttem, hogy leckét vegyek, teccik érteni? Megfizetek érte, nem kérem ingyen!
HIGGINS: (ámulva) De hát... (végre lélegzethez jut) mit mondjak én erre magának?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Ha úriember, aszongya, hogy tessen helyet foglalni. Nem érti, hogy jó bótot csinálhat velem?
HIGGINS: Pickering, leültessük ezt a madárijesztőt, vagy kidobjuk az ablakon?
A VIRÁGÁRUSLÁNY
(riadtan a zongorához fut, majd szembefordul) Hóóóóó, hőőőőő! (Sértődötten nyöszörögve) Ne mondják nekem, hogy madárijesztő, mondom, hogy úgy fizetek, mint akármelyik úrinő.
A két férfi mozdulatlanul, ámulva mered rá a szoba túlsó végéből.
PICKERING: (kedvesen) De hát mit akar tulajdonképpen?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Bótoskisasszony akarok lenni virágosnál. Nem akarok hóttig a kőrúton strihhelni a virágjajimmal. De nem kellek sehun, merhogy nem tudok finoman beszéni. Ő aszonta tennap, hogy meg tud tanittani. Hát jó. Itt vagyok. Megfizetem rendesen. Nem akarok én potyázni, minek piszkol akkor engem, mint valami kapcarongyot?
PEARCE-NÉ: Hogy lehet már ilyen buta liba? Azt képzeli, hogy maga meg tudja fizetni Higgins tanár urat?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Ha úriember, aszongya, hogy tessen helyet foglalni. Nem érti, hogy jó bótot csinálhat velem?
HIGGINS: Pickering, leültessük ezt a madárijesztőt, vagy kidobjuk az ablakon?
A VIRÁGÁRUSLÁNY
(riadtan a zongorához fut, majd szembefordul) Hóóóóó, hőőőőő! (Sértődötten nyöszörögve) Ne mondják nekem, hogy madárijesztő, mondom, hogy úgy fizetek, mint akármelyik úrinő.
A két férfi mozdulatlanul, ámulva mered rá a szoba túlsó végéből.
PICKERING: (kedvesen) De hát mit akar tulajdonképpen?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Bótoskisasszony akarok lenni virágosnál. Nem akarok hóttig a kőrúton strihhelni a virágjajimmal. De nem kellek sehun, merhogy nem tudok finoman beszéni. Ő aszonta tennap, hogy meg tud tanittani. Hát jó. Itt vagyok. Megfizetem rendesen. Nem akarok én potyázni, minek piszkol akkor engem, mint valami kapcarongyot?
PEARCE-NÉ: Hogy lehet már ilyen buta liba? Azt képzeli, hogy maga meg tudja fizetni Higgins tanár urat?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Mé ne tunnám? Épp oan jól tudom, min maga, hogy az óráké fizetni szok az ember. Én is fizetek.
HIGGINS: Mennyit fizet?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: (diadalmasan) No, csakhogy megszólalt! Sajdítottam én, hogy megörül neki, ha visszakaphat valamit abbul a nagy marék pénzbül, amit tennap odavágott. (Bizalmasan) Be vót csiccsentve egy kicsit - mi?
HIGGINS: (parancsolóan) Üljön le!
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Ha csak úgy ajándékba akarta...
HIGGINS: (mennydörögve) Üljön le!
PEARCE-NÉ: (szigorúan) Üljön le, fiam, fogadjon szót.
A VIRÁGÁRUSLÁNY: A-a-a-aj! (Artikulátlan hangokat hallat, s félig lázadozva, félig rettegve áll)
PICKERING: (igen nyájasan) Tessék helyet foglalni. (A kandalló melletti széket előretolja Higgins felé)
A VIRÁGÁRUSLÁNY: (félénken) Jól van, no. (Leül. Pickering visszatér a helyére)
HIGGINS: Mi a neve?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Liza Doolittle.
HIGGINS: (a szavakat pattogtatva szaval egy gyerekverset)
Liza, Lizi s Lizike
Fészket szednek izibe...
PICKERING: Nem találnak semmi mást...
HIGGINS: Összevissza négy tojást.
HIGGINS: Mennyit fizet?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: (diadalmasan) No, csakhogy megszólalt! Sajdítottam én, hogy megörül neki, ha visszakaphat valamit abbul a nagy marék pénzbül, amit tennap odavágott. (Bizalmasan) Be vót csiccsentve egy kicsit - mi?
HIGGINS: (parancsolóan) Üljön le!
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Ha csak úgy ajándékba akarta...
HIGGINS: (mennydörögve) Üljön le!
PEARCE-NÉ: (szigorúan) Üljön le, fiam, fogadjon szót.
A VIRÁGÁRUSLÁNY: A-a-a-aj! (Artikulátlan hangokat hallat, s félig lázadozva, félig rettegve áll)
PICKERING: (igen nyájasan) Tessék helyet foglalni. (A kandalló melletti széket előretolja Higgins felé)
A VIRÁGÁRUSLÁNY: (félénken) Jól van, no. (Leül. Pickering visszatér a helyére)
HIGGINS: Mi a neve?
A VIRÁGÁRUSLÁNY: Liza Doolittle.
HIGGINS: (a szavakat pattogtatva szaval egy gyerekverset)
Liza, Lizi s Lizike
Fészket szednek izibe...
PICKERING: Nem találnak semmi mást...
HIGGINS: Összevissza négy tojást.
Nagyot nevetnek saját tréfájukon
LIZA: Ne dilizzenek má!
PEARCE-NÉ: (Eliza széke mögé áll) Ne beszéljen így a tanár úrral!
LIZA: Mé nem beszél ő okossan?
HIGGINS: Térjünk az üzletre. Mennyit akar fizetni?
LIZA: Ne féjen, tudom, mi jár. Van egy barátném, az francia órákat szok venni egy igazi franciátul. Óráját tizennyóc pennyjével. De hát csak nem vóna képe annyit kérni, mint a francia, hiszen maga nem is franciául tanít, csak rendesen beszélni. Egy shillingnél többet nem fizetek. Ha kell - jó, ha nem kell - még jobb.
HIGGINS: (fel s alá jár a szobában, kulcsait és aprópénzét csörgetve a zsebében) Tudja-e, Pickering, hogy ha ezt a shillinget úgy tekintjük, mint a lány jövedelmének egy bizonyos percentjét, akkor ez legalább annyi, mintha egy milliomos hatvan-hetven fontot ajánlana.
PICKERING: Csak nem?
HIGGINS: Számítsuk ki. A milliomos egy napi jövedelme, mondjuk, százötven font. Ez a lány megkereshet napi két és fél shillinget.
LIZA: (gőggel) Hunnan veszi azt, hogy én csak...
HIGGINS: (folytatja) Napi keresete kétötödét kínálja fel nekem egy óráért. Egy milliomos napi jövedelmének kétötöde, az körülbelül hatvan font. Szép pénz. Főúri honorárium, esküszöm. Soha ennél gavallérabb ajánlatot nem kaptam.
LIZA: (rémülten áll fel) Hatvan font? Mit beszél? Sose kínáltam én magának hatvan fontot! Hunnan vennék én...
HIGGINS: Csend legyen!
LIZA: (pityeregve) Még hogy hatvan fontot... No hiszen...
PEARCE-NÉ: Ne bőgjön. Üljön le. Senki se nyúl a maga pénzéhez.
HIGGINS: De majd mindjárt a porolóhoz nyúlunk, ha sokat nyafog. Üljön le.
LIZA: (lassan engedelmeskedik) A-a-a... (Artikulátlan hangokat ad ki) Assz'ihetné az ember, hogy maga az apám.
HIGGINS: Ha elvállalom tanítványomnak, rosszabb leszek, mint két apa együttvéve. Tessék! (Selyemzsebkendőjét nyújtja a lánynak)
LIZA: E' minek?
HIGGINS: Hogy megtörölje a szemét... És az arcát is mindenütt, ahol nedves. Ezt tanulja meg: ez itt a zsebkendője, ez meg a kabátujja... Ne cserélje össze a kettőt, ha boltoskisasszony akar lenni.
Eliza teljesen meg van kavarodva, és gyámoltalanul néz rá.
PEARCE-NÉ: Kár ezzel így beszélni, tanár úr, úgy sem érti. Különben sem szokott ez törülközni, sem így, sem úgy. (Elveszi tőle a zsebkendőt)
LIZA: (utánakap) Adja vissza, de rögtön! Nekem atta, nem magának.
PICKERING: (nevetve) Úgy is van. A zsebkendő már az ő tulajdona, Pearce-né.
PEARCE-NÉ: (lemondóan) Úgy kell magának, tanár úr!
LIZA: Ne dilizzenek má!
PEARCE-NÉ: (Eliza széke mögé áll) Ne beszéljen így a tanár úrral!
LIZA: Mé nem beszél ő okossan?
HIGGINS: Térjünk az üzletre. Mennyit akar fizetni?
LIZA: Ne féjen, tudom, mi jár. Van egy barátném, az francia órákat szok venni egy igazi franciátul. Óráját tizennyóc pennyjével. De hát csak nem vóna képe annyit kérni, mint a francia, hiszen maga nem is franciául tanít, csak rendesen beszélni. Egy shillingnél többet nem fizetek. Ha kell - jó, ha nem kell - még jobb.
HIGGINS: (fel s alá jár a szobában, kulcsait és aprópénzét csörgetve a zsebében) Tudja-e, Pickering, hogy ha ezt a shillinget úgy tekintjük, mint a lány jövedelmének egy bizonyos percentjét, akkor ez legalább annyi, mintha egy milliomos hatvan-hetven fontot ajánlana.
PICKERING: Csak nem?
HIGGINS: Számítsuk ki. A milliomos egy napi jövedelme, mondjuk, százötven font. Ez a lány megkereshet napi két és fél shillinget.
LIZA: (gőggel) Hunnan veszi azt, hogy én csak...
HIGGINS: (folytatja) Napi keresete kétötödét kínálja fel nekem egy óráért. Egy milliomos napi jövedelmének kétötöde, az körülbelül hatvan font. Szép pénz. Főúri honorárium, esküszöm. Soha ennél gavallérabb ajánlatot nem kaptam.
LIZA: (rémülten áll fel) Hatvan font? Mit beszél? Sose kínáltam én magának hatvan fontot! Hunnan vennék én...
HIGGINS: Csend legyen!
LIZA: (pityeregve) Még hogy hatvan fontot... No hiszen...
HIGGINS: De majd mindjárt a porolóhoz nyúlunk, ha sokat nyafog. Üljön le.
LIZA: (lassan engedelmeskedik) A-a-a... (Artikulátlan hangokat ad ki) Assz'ihetné az ember, hogy maga az apám.
HIGGINS: Ha elvállalom tanítványomnak, rosszabb leszek, mint két apa együttvéve. Tessék! (Selyemzsebkendőjét nyújtja a lánynak)
LIZA: E' minek?
HIGGINS: Hogy megtörölje a szemét... És az arcát is mindenütt, ahol nedves. Ezt tanulja meg: ez itt a zsebkendője, ez meg a kabátujja... Ne cserélje össze a kettőt, ha boltoskisasszony akar lenni.
Eliza teljesen meg van kavarodva, és gyámoltalanul néz rá.
PEARCE-NÉ: Kár ezzel így beszélni, tanár úr, úgy sem érti. Különben sem szokott ez törülközni, sem így, sem úgy. (Elveszi tőle a zsebkendőt)
LIZA: (utánakap) Adja vissza, de rögtön! Nekem atta, nem magának.
PICKERING: (nevetve) Úgy is van. A zsebkendő már az ő tulajdona, Pearce-né.
PEARCE-NÉ: (lemondóan) Úgy kell magának, tanár úr!
PICKERING: No, erre kíváncsi vagyok, Higgins! Emlékszik, mit mondott tegnap? "Olyan hercegnőt faragok belőle, hogy megállja a helyét akármelyik nagykövet estélyén..." Ha szavának áll, azt mondom: le a kalappal, Higgins a legnagyobb élő pedagógus a föld kerekén! Vállalok minden költséget - és fogadok, hogy nem sikerül. Fizetem az órákat!
LIZA: Jó ember a kapitány úr. Köszönöm szépen.
HIGGINS: (nézi a lányt, s elfogja a feladat kísértése) Nehéz ellenállni... Olyan elragadóan ordenáré, olyan hátborzongatóan mocskos...
LIZA: (felháborodva tiltakozik) Hó-ó-ó... hohó-ó-óó! Még hogy mocskos vónék? Megmostam én a kezem is a képem is, mielőtt idegyöttem, meg én!
PICKERING: Annyit látok, Higgins, hogy nem fogja hízelgéssel elcsavarni szegény lány fejét.
PEARCE-NÉ: (gondterhelten) Ne tessék azt mondani. Sokféleképpen el lehet egy lány fejét csavarni. És senki olyan jól nem csinálja, mint a tanár úr. Akár akarja, akár nem. De remélem, nem tetszik a tanár urat valami bolondságba keverni?
HIGGINS: (egyre izgatottabb) Mi egyéb az élet, mint egy csomó kínálkozó, izgalmas bolondság? Ne szalasszunk el egyetlenegyet se! Azért is hercegnőt faragok ebből a trampliból!
LIZA: Jó ember a kapitány úr. Köszönöm szépen.
HIGGINS: (nézi a lányt, s elfogja a feladat kísértése) Nehéz ellenállni... Olyan elragadóan ordenáré, olyan hátborzongatóan mocskos...
LIZA: (felháborodva tiltakozik) Hó-ó-ó... hohó-ó-óó! Még hogy mocskos vónék? Megmostam én a kezem is a képem is, mielőtt idegyöttem, meg én!
PICKERING: Annyit látok, Higgins, hogy nem fogja hízelgéssel elcsavarni szegény lány fejét.
PEARCE-NÉ: (gondterhelten) Ne tessék azt mondani. Sokféleképpen el lehet egy lány fejét csavarni. És senki olyan jól nem csinálja, mint a tanár úr. Akár akarja, akár nem. De remélem, nem tetszik a tanár urat valami bolondságba keverni?
HIGGINS: (egyre izgatottabb) Mi egyéb az élet, mint egy csomó kínálkozó, izgalmas bolondság? Ne szalasszunk el egyetlenegyet se! Azért is hercegnőt faragok ebből a trampliból!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése