A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Radnóti Miklós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Radnóti Miklós. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 8., szerda

Radnóti Miklós: Zápor után


Két arcán két pipaccsal
pirult, hogy jődögélve jöttünk,- a rét:
s mint asszony ki messzi emberét várja:
teli fény ült az enyhe dombon.

Majd ég dörrent, felhő repedt,
hosszúhajú zápor esett
és csattogva szerteszállt:

tócsába vert lepke hevert
s kapálgatva vizet kevert
a fulladó sok bogár.

Most szárító szél sürög
a zápornak ragyogó maradékán
és az ég arany hasadékán a nap
kibúvik és végigfut a lombon

és végigfut a fán,
s a bokron is végig,
gyorsan felejt a táj
és gyorsan az ég is.

Nyár szusszan újra a levegőre
s a gyönge fűre sziszegő fény száll.
Csönd van s előre hajlik a fűszál
és fodros hő száll szerte odafönt.

Száll a hő s a fáján
fénytől hajladoz ág:
rátekint ravaszdi
mosollyal a száján 
s csucsorít a világ.

Radnóti Miklós: Zápor


Jókor menekülsz! A patak csupa bánat.
Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők.
Csattanva lezúdul a zápor a vízre.
Elporlik a csöpp. Nézek utánad.

Elporlik a csöpp. De a test csak utánad
nyújtózik, az izmok erős szövedéke
még őrzi a vad szorítást, a szerelmet!
Emlékszik és gyötri a bánat.

Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! Ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.