Váci Mihály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

(Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) költő, műfordító.

Élete
Nyíregyházán tanítóképzőt végzett, majd tanyasi iskolában tanított. A II. világháború idején segédszolgálatos katona volt, a háború után kollégiumi igazgató lett. Ifjúkorától betegeskedett (katonai szolgálat közben kapott vesebetegségből eredő fertőzés a lábára ment, később pedig tüdőbajjal küzdött), gyenge szervezete miatt folyamatosan a halál árnyékában élt. 1949-ben felkerült Budapestre, ahol a Tankönyvkiadó munkatársaként szerkesztői munkákat végzett. Első versei 1955-ben jelentek meg az Új Hang c. folyóiratban, s ugyanebben az évben megjelenik Ereszalja c. verseskötete, melyet a kritika is figyelemmel illet. 1958-ban hat versét beválogatják a Tűz-tánc c. antológiába. Az 1961-ben megjelent Mindenütt otthon c. kötete országos érdeklődést kelt, s már nemcsak a kritikusok, hanem az olvasóközönség is felfigyel költészetére. A hatvanas évek első negyedétől számítható művészetének szokatlanul nagy népszerűsége: számos rendezvény szinte nélkülözhetetlen költeménye egy-egy Váci-vers. Az irodalmi közéletben is aktívan részt vész: az Élet és irodalom munkatársa, majd halálág az Új Írás folyóirat szerkesztője. 1963-tól haláláig országgyűlési képviselő. Sokat utazik külföldre, ezek az utazások hatással vannak gondolkodására és költészetére egyaránt. Kulturális delegáció tagjaként Vietnamban érte a halál. Halála után vita indult megítéléséről, bár folyamatosan jelenhettek meg kötetei. A rendszerváltás idején a bírálók hangja erősödött fel vagy elhallgatták. Személyét és munkásságát átértékeli halála után 34 évvel kiadott 1956-os naplója, költészetének új távlatait egyes verseinek biblikus értelmezése adja. Székesfehérváron iskolát neveztek el róla, a Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégiumot, és egy Nyíregyháza melletti településen is,Tiszavasváriban, a Váci Mihály Gimnáziumot

Költészete
Költészete tematikusan igen sokrétű és újító volt, formailag azonban meglehetősen hagyománykövető (szabadverset pl. nemigen írt). Verseiben - különösen a fiatalabb korában írtakban - megjelentek a kommunista, szocialista köntösbe burkolt társadalmi témák, a korai Váci Mihály nyugodtan nevezhető „proletárköltőnek” (aligha kétséges, hogy maga is így gondolta), azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez többet jelent, mint a kor sematikus brossúraköltészetét. Ez a téma mindvégig megmaradt, de emellett megjelentek más témák is: mint pl. a gyökerek: az otthon és a család, az önéletrajzi elemek, valamint az olyan modern és „emberi”, a proletárköltészettől idegen témák, mint a szerelem, az öregedés, az emberiség és az egyén jövője, az elidegenedés stb.

Versei többségének maradandósága és a Kádár-rendszer ideje alatti, szinte csodálatos népszerűsége ellenére, Váci mára félig-meddig elfeledett, méltatlanul mellőzött költőnek tekinthető.

Váci Mihály: Gyalog szerettem volna jönni

Gyalog szerettem volna jönni

a porral lepett füveken,

mezítláb, hogy frissen érezzem,

ha felmelegszik a szülőföld

pora, mikor megérkezem.

Gyalog menni az utcán végig,

előre köszöngetni ott.

Tornácokon üldögélni, mint régen,

hogy mindenki arcomba nézzen,

s mondják: - "Semmit se változott!"

Gyalog szerettem volna jönni

át a szorgalmas földeken,

mindenkinek által kiáltni,

mezsgyén átlépni, kezetrázni:

"Na és a munka, hogy megyen?" 

Gyalog szerettem volna jönni,

hogy érezzem: - a telt kalász,

a rét sok térdeplő füve

elém borul, el nem eresztve,

s lábam kérve kulcsolja át.

Én gyalog fogok hazamenni

a porral lepett füveken,

mezítláb, hogy sírva érezzem,

ha felmelegszik a szülőföld

pora, mikor megérkezem.

Váci Mihály: Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
– az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
– mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
– a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
– felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
– „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
– mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
– s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
– minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
– minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol…

Váci Mihály: Még nem elég

Nem elég megborzongni,

de lelkesedni kell!

Nem elég fellobogni, 

de mindig égni kell! 

És nem elég csak égni:

fagyot is bírjon el,

ki acél akar lenni,

suhogni élivel.

Nem elég álmodozni. 

Egy nagy-nagy álom kell!

Nem elég megérezni, 

de felismerni kell! 

Nem elég sejteni, 

hogy milyen kor jön el;

jövőnket - tudni kell!

Nem elég a célt látni;

járható útja kell! 

Nem elég útra lelni, 

az úton menni kell!

Egyedül is! Elsőnek,

elől indulni el! 

Nem elég elindulni, 

de mást is hívni kell! 

S csak az hívjon magával,

aki vezetni mer!

Nem elég jóra vágyni:

a jót akarni kell! 

És nem elég akarni:

de tenni, tenni kell! 

A jószándék kevés! 

Több kell: - az értelem! 

Mit ér a hűvös ész?! 

Több kell: - az érzelem! 

Ám nemcsak holmi érzés,

de seb és szenvedély,

keresni, hogy miért élj,

szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég - a Világért!

Több kell: - a nemzetért! 

Nem elég - a Hazáért! 

Több kell most: - népedért! 

Nem elég - Igazságért! 

- Küzdj azok igazáért,

kiké a szabadság rég,

csak nem látják még,

hogy nem elég!

Még nem elég!