Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...

Ki minek gondol, az vagyok annak... 

Mért gondolsz különc rokontalannak? 

Jelet látsz gyűlni a homlokomra: 

Te vagy magad, ki e jelet vonja. 

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, 

Mert fénye-árnya terád sugárzik. 

Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: 

Rajtam látsz törvényt sajátmagadról. 

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. 

Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. 

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; 

Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. 

Szemem tavában magadat látod: 

Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod. 

Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod: 

Szemem tavában magadat látod.

Weöres Sándor: Futózápor

Csillog a bozót,

ága-boga ázik –

nem jutok szárazon

addig a házig.

Vízben, sárban

cuppogva járok –

majd ha bozót leszek,

esőt kívánok.

Ázott ingemet

tűz mellé terítik,

fázó testemet

gyorsan melegítik.

Majd ha virág leszek,

esőre nyílok...

Ázik a bozót,

csillog-villog.

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,

József napján eltűnik a szél,

Zsákban Benedek

hoz majd meleget,

nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:

minden kislány férjhez adatik,

szőkék legelébb,

aztán feketék,

végül barnák és a maradék.

Weöres Sándor: Nő a dér, álom jár

Nő a dér, álom jár,

Hó kering az ág közt.

Karácsony ünnepe

Lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,

Hóban lépegetnék,

Ha a jeges táj fölött

Karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt

Nagy könyvből dalolnék

Fehér ingben, mezítláb

Ha karácsony volnék.

Weöres Sándor: Kisfiúk témáira

1
Ha majd hatéves leszek
Ibit elveszem feleségül
mercédes kocsit vezetek
Ibi nem ülhet bele
otthun a hele.

2
KARESZ HÜJE
GYÖNGYI HÜJE
csak én vagyok okos
énnekem a segembe is felyem van.

3
Jobbra át
balra át
én masírozok legelől
temetjük a nagymamát.

4
Apukám házat épít.
Először a kéményt, borzasztó nagy füsttel.
Aztán a ház tetejét.
Azután aztán az ablakokat,
nem látunk át rajtuk, olyan feketék,
csak a falakon látok keresztül,
mivel még nincsenek.
De meg kell építeni a falakat is,
meg a szobákat külön-külön.
Mikor a ház leér a földig,
apukám azt mondja: Ujjé!

5
Tibor megfogja Zsuzsát.
Először jól megveri.
Aztán megfojtja.
Végül földarabolja.
Sziveit, májait mind kirakja
egyik kerítéstől másikig.
Zsuzsa gondolkodik: Én nem mondalak be,
de ha nem tudsz visszacsinálni,
mehetsz ám a javítóba.

6
A házra süt a nap,
fölötte éccaka van az égen,
jóreggelt és jóestét.

7
Pityu és Pöszi
az óvodakertben mindenfélét sinálnak
ni mijen dicnók
a többi óvodások körülöttük álnak
nézi a Paidagógosz néni
pfuj meekkora dizsnók
űrlapot és hegyes tollat ragad
dühtől hullámozva ír:
Tüzdelt Zülők!
Máskor scináljanak jobb jerekeket.
És felelnek a zülők:
Kedves Paidagágász Néni!
Hun házasodunk hun meg elválunk
különb féle jerekekkel kísérletezünk

Weöres Sándor: Száncsengő

SZÁNCSENGŐ

Éj-mélyből fölzengő

Csing-ling-ling - száncsengő.

Száncsengő - csing-ling-ling -

Tél öblén halkan ring.

Földobban két nagy ló

Kop-kop-kop - nyolc patkó.

Nyolc patkó - kop-kop-kop -

Csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő

Csing-ling-ling - száncsengő.

Száncsengő - csing-ling-ling -

Tél öblén távol ring.

HOLDASKÖNYV

AZ IFJÚ BOSZORKÁNYOK ÉNEKEIBŐL

Weöres Sándor - Pásztor Béla

1

Tűz a házam, ispiláng,

hegyes tornya rőzseláng.

Piros-sipkás emberke

mákot kaszál kertembe'.

2

Ha karodban elalszom,

hét tükörben nézd arcom.

Ha álmodban meghalok,

csukj be hét nagy ablakot.

3
Anyám, ne űzz denevért,

minden köved engem ért.

Én sírtam kiszegezve

ajtód fölött az este.

4

Fehér kígyó jaj de szép!

Fején a Hold gyöngye ég.

Sziszegése : zuzmarás

fülemüle csattogás.

5

Ha szerettél, eressz be,

ne tégy seprűt keresztbe.

Jaj, ne hívjál templomba,

hívjál üres malomba.

Jegyzet

Weöres Sándor

Bizonnyal szokatlanul érinti az olvasót, hogy ennek a strófa-sorozatnak két szerzője van. Csak regény, színdarab, tudományos munka szokott több szerzőtől származni, vers szinte soha. Ezért néhány szót kell szólnom a Holdaskönyvről; meg azért is, hogy a szerzőtársról, Pásztor Béla barátomról megemlékezzem, aki a második világháborúban zsidó kényszer-munka-szolgálatos volt és eltűnt.

Abban a költő-nemzedékben, melyhez mindketten tartozunk, Pásztor Béla volt valamennyiünk közt a legszövevényesebb képzeletű; zsúfolt és szeszélyes motívumok halmozója. Lénye szinte nem is e világból való volt, mintha egy jámbor földalatti szellem, a gyökerek és elásott kincsek manója tévedésbõl embernek született volna. Képzelete, akárcsak az enyém, folyton kikívánkozott a náci terror és a háború által leszűkített emberi sorsból, ez kapcsolt össze bennünket. 1940-ben, mikor Pesten éltem, gyakran eljött hozzám, ilyenkor valósággal fürödtünk a felelőtlen, kacskaringós, elszabadult vers-fabrikálásban. Négysoros strófákat rögtönöztünk, furcsa és kusza versikéket; ha az egyik elkezdett valamit, folytatta a másik; ha az egyik leírt valamit, belejavított, vagy belerontott a másik; javítás-e, rontás-e, nem sokat törődtünk vele: úgy hajszoltuk az ötleteket, mint a szél a vízfodrot, a lehullt lombot, a port. A közösen írt strófákból egy marékravalót kis ciklusokba osztottunk, Holdaskönyv címmel. Talán nem is versek, csak közös hancúrozás. Vagy primitív hímzések, naiv kerámiák: sűrű indázatban nyüzsgő pirinyó démon-, ember-, állat-alakok.

Kép: Aya Kato: A boszorkány szerelme