Weöres Sándor: Futózápor

Csillog a bozót,

ága-boga ázik –

nem jutok szárazon

addig a házig.

Vízben, sárban

cuppogva járok –

majd ha bozót leszek,

esőt kívánok.

Ázott ingemet

tűz mellé terítik,

fázó testemet

gyorsan melegítik.

Majd ha virág leszek,

esőre nyílok...

Ázik a bozót,

csillog-villog.

Zelk Zoltán: Esik! Esik!

Hogy kopogtak! Hogy dörömböztek !
Tetőn ,ablakon hogy zörögtek
Mintha millió madár szállna,
Úgy vetették magukat a tájra!
Esik!Esik! Ti szárnyas cseppek!
Fiókái nagy fellegeknek!-
Hát felnevettem! S felnevetek
Kertek, mezők víg zajba kezdtek!
A szertebújó, tikkadt tájak,
Összefutottak, eggyé váltak,
S miként a gyermek tekenőbe,
Úgy lubickolt már az esőben,
Az egy-mező, egy-kert, az ország!-
S míg új esőknek hírét hozták,
Új fellegek, én dalba fogtam,
És ablakomban így daloltam:
Édes tájunk, hát ifjúhodjál,
Aszálytól vénen ne zokogjál!
Jég kardja nyakadra ne sújtson
S ha jő a Nap, virágot gyújtson:
Virág pirossa, kékje égjen
Füveid között, dombon, réten!
Búzád nyakig, fejbúbig érjen,
Ki rajtad lép, már vígan lépjen!

Radnóti Miklós: Zápor után

Két arcán két pipaccsal
pirult, hogy jődögélve jöttünk,- a rét:
s mint asszony ki messzi emberét várja:
teli fény ült az enyhe dombon.

Majd ég dörrent, felhő repedt,
hosszúhajú zápor esett
és csattogva szerteszállt:

tócsába vert lepke hevert
s kapálgatva vizet kevert
a fulladó sok bogár.

Most szárító szél sürög
a zápornak ragyogó maradékán
és az ég arany hasadékán a nap
kibúvik és végigfut a lombon

és végigfut a fán,
s a bokron is végig,
gyorsan felejt a táj
és gyorsan az ég is.

Nyár szusszan újra a levegőre
s a gyönge fűre sziszegő fény száll.
Csönd van s előre hajlik a fűszál
és fodros hő száll szerte odafönt.

Száll a hő s a fáján
fénytől hajladoz ág:
rátekint ravaszdi
mosollyal a száján 

s csucsorít a világ.

Radnóti Miklós: Zápor

Jókor menekülsz! A patak csupa bánat.

Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők.
Csattanva lezúdul a zápor a vízre.
Elporlik a csöpp. Nézek utánad.

Elporlik a csöpp. De a test csak utánad
nyújtózik, az izmok erős szövedéke
még őrzi a vad szorítást, a szerelmet!
Emlékszik és gyötri a bánat.

Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! Ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.

Nagy László: Záporvers

Zápor érik 

távoli égen, 

kendős kislány 

táncol a réten. 

Fuss, fuss, kislány, 

az útra fuss ki, 

kár lesz későn 

bokorba bújni.

Vadrózsádat 

ne dobd a szélbe, 

vidd el édes- 

anyád elébe. 

Felleg támad 

úton a porból, 

árva nyárfa 

zokogva bókol. 

Sújt a zápor, 

dübörög az ég is, 

táncos kislány 

hazatalál mégis

Ady Endre: Májusi zápor után

Nagymessziről ködölt a Bükk,
Gőzölt a sík, áradt az Ér
S fáradt testemben hirtelen
Ott, a záporverte mezőn
Piros dalra gyujtott a vér,
Piros dalra gyujtott a vér.

Szinte sercent, hogy nőtt a fű,
Zengett a fény, tüzelt a Nap,
Szökkent a lomb, virult a Föld,
Táncolt a Föld, táncolt az Ég
S csókolt minden az Ég alatt
S csókolt minden az Ég alatt.

Káprázó, városi szemem
Behúnyom ennyi csók előtt
Rebegőn és nyugtalanul
És halkan kérem az Urat:
»Áldd meg ezt a csókos mezőt,
Áldd meg ezt a csókos mezőt.«

Itt is, ott is asszony-csapat
Kapál, hol majd élet terem.
(Óh, mégis-mégis élni jó.)
Erősek és fiatalok
S a lábuk térdig meztelen
S a lábuk térdig meztelen.

Kányádi Sándor: Zivatar

Hát ez a szél

mit akar?

Mindent kiföd,

kitakar.

Ajajaj,

hajajaj,

nyakunkon a

zivatar.

Kányádi Sándor: Zápor

Suhog a zápor ostora,

senki se bánja;

lúdbőrözik a pocsolya,

senki se bánja.

Minden s mindenki mosolyog:

a virágok s a fák is,

és az is, aki tocsorog

az utcán, s bőrig ázik.

És kacagnak a patakok,

s az eresz csatornája,

kacag a föld is, becsurog

a zápor a nyakába.