2011. február 27., vasárnap

Habos-feketeribizlis pite


A ribizli szezonja rövid, de fagyasztottat is használhatunk. A fagyasztott gyorsabban puhára fő, figyeljünk erre az elkészítésnél.

12 adag

Hozzávalók:

375 g omlós tészta (20 dkg liszt, 10 dkg vaj vagy margarin, 7,5 dkg cukor, 1 tojássárgája, csipet só, összegyúrva, 1/2 óráig hűtőben pihentetve)
75 g porcukor
500 g feketeribizli (tisztán mérve)
3 evőkanál kukoricaliszt
85 g vaj 
4 tojássárgája

A habhoz:
4 tojásfehérje
200 g porcukor
2 evőkanál kukoricaliszt

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra (gázsütő 6. fokozat). Egy 23 cm átmérőjű piteformát béleljünk ki a kinyújtott tésztával. Tegyük a fagyasztóba 30 percre. Béleljük ki a tésztát (tegyünk bele egy méretre szabott sütőpapírt, arra nehezéknek szárazbabot, vagy lencsét - ez azért kell, hogy sütés közben ne púposodjon fel a tészta, érdemes előtte villával is megszurkálni egy kicsit), és így süssük 20-25 percig az előmelegített sütőben, majd vegyük le a "bélést" (a babot, lencsét többször is felhasználhatjuk bélésnek, de megfőzni már nem jó), és süssük a tésztát aranysárgára. Vegyük ki a sütőből, csökkentsük a sütő hőmérsékletét 180 fokra (gázsütő: 4. fokozat)

Tegyük a porcukrot, a feketeribizlit és 275 ml vizet egy lábosba és forraljuk fel. Forraljuk lassan 5 percig, amíg a ribizli puhulni kezd. Kóstoljuk meg, ha túl fanyar, tegyünk még bele cukrot ízlés szerint. Szűrjük le, a cukros levet öntsük egy kisebb lábosba, a ribizlit tegyük félre.

A léből 3 evőkanálnyit keverjünk el a kukoricaliszttel, egy lágy krémet kapunk. Öntsük abba a lábosba, amelyikben a cukros lé van, keverjük el. Lassan forraljuk fel, főzzük lassú tűzön, állandóan kevergetve, amíg besűrűsödik.

Amikor bugyborékolni kezd, vegyük le tűzről, tegyük bele a vajat, és keverjük, amíg el nem olvad. Keverjük jól bele a tojássárgákat, tegyük vissza a tűzre, és közepes lángon főzzük, közben állandóan kevergetve, amíg ismét besűrűsödik a keverék. Vegyük le, keverjük bele a korábban puhára főzött feketeribizlit és tegyük félre.

A habhoz verjük közepesen kemény habbá a tojásfehérjéket. Fokozatosan, kanalanként adjuk hozzá a porcukor felét, minden kanálnyi után újra felverve a habot. Keverjük bele a kukoricalisztet, aztán a maradék cukrot, és verjük addig, míg kemény, fényes habot nem kapunk.

Öntsük a feketeribizlis tölteléket a megsült tésztára és simítsuk el a tetejét. Tegyük a sütőbe 5 percre, hogy a töltelék átmelegedjen. Kanalazzuk a habot a forró töltelékre: először nagyobb habkupacokat tegyünk körben a szélére, aztán a többit osszuk el befelé haladva, befedve a tölteléket. Tegyük a sütőbe kb. 20 percre, hogy a hab teteje ropogósra és aranysárgára süljön. Amikor kész, vegyük ki, és pihentessük 30 percig, mielőtt felszeleteljük. Langyosan, vagy hidegen kínáljuk.

Forrás: http://www.timesonline.co.uk/tol/life_and_style/food_and_drink/gordon_ramsay/article4557470.ece

2011. február 26., szombat

Feketeribizli dzsem

Hozzávalók:

1 kg feketeribizli
1/2 liter víz
1 kg cukor
(esetleg) egy kiskanál vaj

Tegyél be egy kistányért a fagyasztóba (ne a legjobb porcelánt!). Utána melegítsd elő a sütőt 180 fokra (gázsütő 4-es fokozat). Szedegesd le a gyümölcsöt a száráról, tisztítsd meg minden levél- és virágmaradványtól, aztán tedd egy szűrőbe, és öblítsd le a csap alatt hideg vízzel. (Szárazon valahogy könnyebben lejönnek róla a levéldarabok, fűmagok stb.!)

Tedd a gyümölcsöt a lekvárfőző lábosba, öntsd rá a vizet, és főzd lassú tűzön, amíg a bogyók meg nem puhulnak. Nagyon fontos, hogy a ribizliszemek megpuhuljanak még a cukor hozzáadása előtt, utána már nem fognak puhulni. Bár - ideális esetben - azt szeretnénk, hogy minél több egész gyümölcsszem legyen a dzsemben, nem az a célunk, hogy kis kemény golyóbisok legyenek benne! Onnan tudjuk, hogy már elég puhák a gyümölcsszemek, hogy a lábos oldalán könnyen szét tudjuk őket nyomni egy fakanállal. Ha fagyasztott gyümölcsöt használunk, az gyorsabban megpuhul.

Közben, mikor a feketeribizli már szép lassan forr, öntsd a cukrot egy hőálló edénybe, és tedd a sütőbe 10 percre. Amikor a gyümölcs puhára főtt, add hozzá a forró cukrot, és óvatosan keverd össze őket. Ügyelj, hogy a cukorszemek ne ragadjanak a lábos oldalára, mert nehéz lesz lemosni.

Alacsony tűzön főzd kb. 15 percig, időnként megkeverve, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. Láthatod a fakanál hátulján, hogy vannak-e még rajta cukorszemek, és a lábas alján is lehet érezni kevergetés közben. 

Amikor a cukor teljesen feloldódott, vedd a lángot a legnagyobbra, és forrald 10 percig. Vedd le a tűzről, és kanalazz egy keveset a hűtött kistányérra. Amikor a próba-adag kihűlt, nyomogasd meg a kisujjaddal: ha bebőrösödött a teteje, akkor kész. Ha nem, akkor forrald még öt percig, és vizsgáld újra (többször ismételheted), amíg kész nem lesz. (A kistányérról is tedd vissza a lábasba, és a kistányért vissza a fagyasztóba.)

Amíg a lekvár fő, ne foglalkozz a habjával, amikor kész, tegyél hozzá egy kávéskanál vajat, keverd jól el, ez a hab legnagyobb részét eltünteti. Ami maradt, azt egy szűrőkanállal le lehet szedni, vigyázva, hogy a dzsemből ne vesszen sok kárba. Egyébként a hab nem káros, csak nem néz ki szépen.

Amikor a lekvár kész és a habot is leszedted, tedd a sütőbe a lekvárosüvegeket, hogy megmelegedjenek. A hideg üveg megrepedhet, amikor a forró dzsemet beletesszük, és a melegítéssel sterilizáljuk is őket. 10 perc melegítés után az üvegekbe töltheted a dzsemet. Amikor a sütőből kiveszed őket, nagyon forrók, használj védőkesztyűt, vagy összehajtogatott konyharuhát a megfogásukhoz!

Ha van széles aljú tölcséred, használd az üvegek megtöltéséhez, hogy ne csorogjon mellé az oldalán a lekvár. Töltsd teljesen teli az üvegeket, és azonnal zárd le őket. Amikor a lekvár kihűlt, töröld le az üvegeket nedves ruhával, és címkézd fel a dzsemet. Ha maradt egy kevés, ami már nem tölt meg egy üveget, akkor egy kistányéron, lefóliázva tedd a hűtőbe. 

Péksüteményre, frissen sült kenyérre kenve a legfinomabb!


Feketeribizli


A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A feketeribizli (Ribes nigrum) fekete bogyókat termő cserje. Népies neve feketeribizke, feketeribiszke. A ribizli (Ribes rubrum) rokona.

Jellemzése
Vadon egész Eurázsia erdeiben előfordul. 1-1,5 m magasra növő tüskétlen cserje, amely évenként több fiatal hajtást hoz. Hímnős virágait az 1 évnél idősebb ágak oldalrügyeiből fejleszti ki, miközben 4-5-6 éves vesszői egyre kevesebbet teremnek, míg végül elhalnak.

Termése a piros ribizliéhez hasonló alakú, de rövidebb kocsányon elhelyezkedő, fekete színű rekeszálbogyótermés. Április, május hónapban virágzik és termését június, júliusban érleli be. Egyes fajtáknál a bogyók az érést követően vagy szedéskor a kocsányról lepotyognak.

Felhasználása
A bogyós gyümölcsök közül a feketeribizli C-vitamin-tartalma a legnagyobb, de friss fogyasztásra jellegzetesen erős íz- és zamatanyaga kevésbé teszi kedveltté. Ezzel szemben szörpnek és bornak feldolgozva sokak által kedvelt, immunerősítő védőital. Dzsem is készíthető belőle. A feketeribizli 9 g fehérjét, 20 g zsírt, 95 g szénhidrátot, 6 g szerves sót és 38 g rostot tartalmaz kilogrammonként.

A feketeribizlit már a középkorban eszményi gyógynövényként tartották számon. Gyakran használták fájdalmas izmokkal, merev ízületekkel szenvedő pácienseknél. A modern orvostudomány bizonyította gyógyító erejét. Rendkívül jó hatású az ízületekben lerakódott kristályok eltávolításában (köszvénynél), segít a fáradtságérzetet leküzdeni, valamint nagyon magas a C-vitamin-tartalma és szerepe van a vérképzésben is.

Sokkal kevésbé ismert a szárított ribizlilevélből készült tea haszna. A népgyógyászat már régóta használja reumás és köszvényes panaszok kezelésére. A reumás panaszok kiújjulása már rövid használat után (4-6 héten át napi 2 csésze tea elfogyasztása javasolt) is ritkábbá és enyhébbé válik. Ennek ellenére az orvostudomány a ribizliteával szemben elég tartózkodó, és csak enyhe vizelethajtó hatás létét feltételezi.