Semmelweis Ignác 1818-ban született Budapesten. Akkor élt, amikor a nagyapám, meg amikor az önök nagyapái éltek, s bár úgy tűnhet, hogy ez nagyon régen volt, igazából csak tegnap történt.
Szülész lett, ami már önmagában is elég lehetne ahhoz, hogy modern hős legyen. Életét a csecsemők és anyák egészségének szentelte. Nagy hasznát vennénk még több ilyen hősnek. Napjainkban, ahogy a találgatók vezetése alatt egyre iparibbá és katonaibbá válik életünk minden területe, a kutya sem törődik az anyákkal, a csecsemőkkel, az idősekkel, a testileg vagy lelkileg gyenge emberekkel.
Már említettem, hogy mennyire új ez az információ. Annyire új, hogy az az elmélet, miszerint sok betegséget bacilusok okoznak, még csak körülbelül 140 éves. A Long Islanden található sagaponacki házam majdnem kétszer olyan öreg. Nem tudom, hogyan építhették fel egy emberöltő alatt. Szóval a baciluselmélet elég új. Apám gyerekkorában Louis Pasteur még élt, és més sok vita folyt körülötte. Rengeteg nagyhatalmú találgató volt még, akik ádáz dühvel fordultak mindazok ellen, akik inkább Pasteurre hallgattak helyettük.
Igen, és Semmelweis Ignác szintén úgy hitte, hogy a bacilusok betegségeket okozhatnak. Amikor Bécsben egy szülőotthonban kezdett dolgozni, döbbenten tudta meg, hogy minden tíz anyából egy gyermekágyi lázban hal meg.
Ezek szegény asszonyok voltak – a gazdagok otthon szültek. Semmelweis megfigyelte a kórházi munkamódszert, és gyanítani kezdte, hogy az orvosok viszik át a fertőzést egyik betegről a másikra. Észrevette, hogy a hullaházból, boncolás után egyenesen a kismamákhoz mentek. Ezért azt javasolta, hogy kísérleti jelleggel mossák meg a kezüket az orvosok, mielőtt hozzáérnének az anyákhoz.
Mondhatott volna ennél sértőbbet? Hogy merészelt ilyesmit javasolni a rangban fölötte állóknak? Rá kellett jönnie, hogy ő egy senki. Nem bécsi volt, nem voltak barátai és támogatói az osztrák nemesség körében. De a halálesetek száma nem csökkent, Semmelweis pedig – mivel sokkal kevésbé értett ahhoz, hogy miként jöjjön ki másokkal ebben a világban, mint önök vagy én – továbbra is makacsul kérte kollégáit, hogy mossák meg a kezüket.
Azok pedig végül gúnyból, lenézésből, kifigurázásból engedtek neki. Nekiálltak, és szappanozták, szappanozták, dörzsölték, dörzsölték, tisztogatták a körmüket.
És a halálesetek ritkulni kezdtek – ezt képzeljék el! Ritkulni kezdtek a halálesetek. És Semmelweis mentette meg ezeket az embereket.
És joggal mondhatjuk, hogy végeredményben több millió életet mentett meg – feltehetőleg az önökét és az enyémet is. És hogyan mondtak köszönetet Semmelweisnek szakmája bécsi vezetői, egytől-egyig találgatók? Kénytelen volt otthagyni a kórházat, sőt Ausztriát is, aminek a népét szolgálta. Magyarországon ért véget a pályafutása, egy vidéki kórházban. Ott mondott le az emberiségről – azaz rólunk és korunk információs tudásáról – és saját magáról.
Egy nap a boncteremben fogott egy szikét, amivel épp egy holttestet vágott fel, és szándékosan beledöfte a tenyerébe. Hamarosan meghalt vérmérgezésben – természetesen tudta, hogy ez fog történni.A találgatóké volt minden hatalom. Ismét győztek. Igen, a bacilusok voltak A találgatók viszont elárultak magukról még valamit, amit érdemes jól megjegyeznünk ma is. Valójában nem érdekli őket, hogy életeket mentsenek meg. Nekik csak az számít, hogy hallgassanak rájuk – miközben véget nem érően folytatják tudatlan találgatásaikat. Ha van számukra gyűlöletes dolog, akkor az a bölcs ember.
De önök csak azért is legyenek azok. Mentsenek meg életeket, mentsék meg a saját életüket is. Legyenek tisztességesek.”
Kurt Vonnegut: A hazátlan ember
(Kiadta: Nyitott Könyvműhely 2006)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése