Heinrich Böll

Heltai Jenő

HELTAI Jenő (Pest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.): író, költő, újságíró.

Gyermekéveit Budapesten és Baján töltötte. A gimnáziumot Budapesten végezte. 1889-ben megkezdett jogi tanulmányait egy év után félbeszakította, és az újságírói pályát választotta. 1890-től a Magyar Hírlap munkatársa volt. 1892-től A Hét munkatársaként meghonosította a verses publicisztikát. Első verseskötetének (Modern dalok, 1892) hatása váratlanul nagy volt. A nagyvárosi ifjú érzelmességét, szellemességét, könnyedségét verselte meg a francia sanzon és a magyar népdal belső formáinak ötvözetéből. Későbbi köteteinek (Kató, 1894; Versei, 1910; Fűzfasíp, 1913) verseire is az ironikus-romantikus hang, a harmonikus életfilozófia, a szelíd elnéző, derűs kritika jellemző. Az 1890-es évek végén budapesti lapok tudósítójaként Franciaországba utazott. Párizsi tartózkodása idején mutatták be Budapesten az Egyiptom gyöngye című operettjét. Párizsban fordított először francia komédiát magyar színházak számára. 1900-ban rövid ideig a Vígszínház dramaturgja, 1903-tól a Pesti Hírlap belső munkatársa volt. Az 1900-as évek elején érdeklődése a kabaré felé fordult. Mestere volt a könnyű műfajnak. Az orfeumi kupléval szemben a francia ihletésű sanzont akarta meghonosítani. Az újságírás mellett novellákat, regényeket, színműveket írt és fordított. Párizsból hazatérve 1902-ben tartalékos tisztként szolgált. 1903-ban házasságot kötött Hausz Valériával. Nagy sikere volt Kacsóh Pongrác János vitéz (1904) című daljátékának Heltai Jenő szövegével.
A Nyugatban 1910-ben jelent meg először írása. Az Estben 1928-ban a magyar drámaírás válságáról közzétett nyilatkozatának problematikáját a Nyugat gondolta tovább a kortárs szellemi elitet mozgósító cikksorozatában.
A század elején számos novelláskötete (Lou, 1900; Scherzo, 1910; Írók, színésznők és más csirkefogók, 1910; Színes kövek, 1911; A tündérlaki lányok, 1914; Lim-lom, 1915) és regénye (A hét sovány esztendő, 1897; Az utolsó bohém, 1911; Family Hotel, 1913; VII. Emmanuel és kora, 1913; Jaguár, 1914) jelent meg. Novelláinak és regényeinek alakjai a polgári élet körén kívül eső világból valók; könnyűvérű bohémek, művészek, színésznők, kokottok, ártalmatlan kalandorok, vidám fiatalok, komikus nyárspolgárok. Az író bölcs megértéssel áll felettük, nem háborodik fel erkölcseiken, elfogadja az életet bűneivel, szomorúságával és szépségeivel együtt. A magyar irodalmi humornak új stílusát teremtette meg ifjúkori színdarabjaiban, vígjátékaiban, jeleneteiben (Az asszony körül, 1903; Az édes teher, 1909; Naftalin, 1908; A masamód, 1910). Az I. világháborúban haditudósító volt, hosszabb időt töltött Konstantinápolyban. 1915-ben a Vígszínház dramaturg igazgatójának nevezték ki. 1916-ben a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnökévé választották. Miklós Andor 1918-ban az Athenaeum Kiadó irodalmi vezetésével bízta meg. 1927-ben műfordítói tevékenységéért megkapta a francia becsületrendet. 1929-től a Belvárosi Színház, 1932-1934-ben a M. Színház igazgatója volt. Álmokháza (1929) című regényében az I. világháború utáni Budapest nyomorát, zaklatott életét mutatta be egy misztikus szerelmi történetben. Legnagyobb színpadi sikerét A néma levente (1936) című mesejátékával érte el. Későbbi mesejátékai (Az ezerkettedik éjszaka, 1939; Lumpácius és Vagabundusz vagy a három jómadár, 1943; Szépek szépe, 1955) nem érték el A néma levente művészi színvonalát. 1945 után megválasztották a Magyar PEN Klub elnökének. 1949-ben hosszabb időt töltött külföldön, elsősorban Londonban. 1955-ben mutatták be a Szépek szépe című utolsóként írt színművét. 1957-ben kapta meg a Kossuth-díjat. Töredékesen elkészült emlékezései posztumusz jelentek meg (Színes kövek, 1957).

OSZK MEK – Irodalmi Szerkesztőség (Faragó Éva szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, Akadémiai Kiadó, 2000)

Heltai Jenő: Vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szivének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát! szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én, aki angyal nem vagyok?

Olyan kevés amit kivánok...
Ha osztozkodni restel is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis.
És az enyém: csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe, kérem, nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom:

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat!

A néma levente

(...)Az a gyáva,

Ki, mit érez, elrejti magába,

És ami benne gyönge, emberi,

A másiknak föltárni nem meri,
Mért várod őt, ha nem ezért?

A boldog élet vágya nem kisért?

Galambok közt, virágos szigeten,
Békés családi kör, parányi házban.

Az élet szép... tenéked magyarázzam?

(Setét Lajos, III. felv. 6. kép)

József Attila: Altató

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.

1935. február 2.