Újévi szokások

Az év kezdetét, amely különféle népeknél és korokban más-más időpontra esett, ma már az egész kereszténység január 1-jétől számítja, ebben a rómaiak későbbi szokását követvén, akik régebben tavasz elejétől (márc. 1-én) számították. A legáltalánosabb elterjedésű újévi szokások egyike az újévnapi ajándékozás és üdvözés is római eredetü. Ez alapjában véve polgári és hivatalos jellegü ünnep a kereszténység megszilárdulása korában egyházivá is lett az által, hogy Krisztus születésének dec. 25-ére tétele óta ehhez képest ez ünnep nyolcadára, vagyis jan. 1-jére, a Megváltó körülmetéltetésének (Circumcisio Domini) ünnepe került. (Ez ünnep latin nevének cisio vége él a magyar népies Csizió-naptár elnevezésében.) Egy másik nagyon elterjedt népszokás szláv réven hozzánk is átszármazott neve, a koledálás v. koleda-járás is a római újév calendae (tulajdonkép Cal. Januarii) nevének emlékét őrzi (l. Házszentelés). Az újévi szokások legtöbbje különben is a karácsonyi szokásokkal egy körbe tartozik s jobbára a sorsvetés babonája körül forog.
Forrás: Pallas Nagylexikon

Szilveszter napja, estéje manapság az óév duhaj búcsúsztatásának jegyében telik el. Mivel a január 1-i évkezdés nem is olyan régóta általános Európában, az év végi duhajkodás sem éppen ehhez a naphoz kötődött eredetileg. Sőt, amikor az év első napja karácsonyról január elsejére helyeződött át, vele együtt karácsonyestének szokásai, hagyományai is részben átkerültek az óév utolsó napjára, valóságos „szentestévé” avatva azt.

Tudni kell, hogy a karácsonyi tizenkét nap valamelyikén, többnyire vízkereszt előestéjén ülte a középkori Nyugat-Európa a „Bolondok ünnepét”. Azért ekkor, mert Róma ezt a napot tekintette a szent karácsonyi ünnepkör zárónapjának, s ettől kezdve a nép farsangi jókedvének, ha gátak között is, de folyást engedett. A „bolondok ünnepe” az újév profán ünneplése volt. Az e hasábokon sokszor emlegetett római saturnaliát tekintheti ősének, és a mi szilveszterünk édes gyermeke. Mint Rómában annak idején, e napra uralkodó választottak, aki a karnevál hercegéhez és a pünkösdi királyhoz hasonlóan gondoskodott a rendetlenségről ebben a felfordított világban. Számtalan névvel illették, ő volt „a dorbézolás mestere”, a felfordulás ura”, a „bolondok pápája”, de nevezhették az „esztelenség apátjának”. Mindegy, hogy hogy hívták, ő gondoskodott arról, hogy minden ordó (rend) az egész világ valóban a feje tetejére álljon. A bolondkirályt különbözőképpen választották. Angliában például sütöttek egy malomkeréknyi süteményt, ez volt a „királyok süteménye”, s abban elrejtettek egy szem babot. A süteményt egy gyermek osztotta szét a résztvevők között, s akinek a babszem jutott, az lett király. Ezért babkirálynak is nevezték. Ez a szokás elterjedt Európa különböző részein, kissé más-más módon. A szerbek például arany pénzt sütöttek a karácsonyi kalácsukba, a bolgárok somfarügyet, s a megtalálóé volt nem csak az eldugott tárgy, hanem a vele járó egész évre szóló szerencse. Svédországban rizskását tálaltak a hajadonok és a legények elé. Akinek a kásába rejtett mandula jutott, az ült lagzit elsőként az új esztendőben.
Forrás: Kárpátinfo hetilap