Szántó T. Gábor: az édenkert kapuja

az édenkertnek hét kapuja van

a legkülső a hebroni makpela

barlangból nyílik

ádám akkor fedezte fel

amikor ott temette el évát
sírásás közben isteni illat
hatolt az orrába

s remélve hogy visszanyerheti

elveszett otthonát

még mélyebbre ásott

de egy mennydörgő hang

megálljt parancsolt neki

ádám is a barlangban

van eltemetve

szelleme most is őrzi
az éden kapuját

melyen égi fény

világít kifelé

egyszer izsák is imádkozott

a szomszédos mezőn

amit az éden illata áthatott

az illat még vagy húsz

nemzedéken át
érződött ama bőrökön
mit isten ádámnak

ruházatul adott

s mit férfileszármazottai

elsőszülött ágon örökölnek

a többi ember
ki asszonytól származik

ezért szimatolja körbe a nőket

ezért vágyik vissza
ölük kapuján át

az édenkertbe

A Robert Graves–Raphael Patai: Héber mítoszok (Gondolat Kiadó, 1969) kötetben Terényi István fordításában közölt midrások nyomán.

[Látó, 2010. január]

Szobor: Munyaradzi Mukugurutse: Eternal Love

Szántó T. Gábor: Ádám

a
s a hatodik napon isten parancsára
a föld megszülte ádámot.
ádám neve por, vér és epe, mert sorsa
a múlandóság, sebezhetőség és keserűség.
ádám neve: föld, mely a hebroni
makpela barlang mellől való.
vagy talán a föld kapta volna ádámról a nevét?
mások úgy vélik: a vörös szóból származik,
mert lénye ama vörös agyagból gyúratott,
köddel megáztatott maréknyi tiszta porból,
melyet isten, akár az asszonyok,
kik a kalácsot gyúrják,
leválasztott challa áldozatnak.
mindazonáltal nem valószínű,
hogy isten hebroni földet használt volna,
mivel az nem annyira szent táj,
mint a mórija hegy csúcsa,
a föld köldöke, hol később a szentély állt,
mivel ott áldatott meg ábrahám,
amiért izsákot feláldozni késznek mutatkozott.
ádám révén az egész emberiséget kötötte a hegyhez,
melyen ábrahám kiengesztelte
bálványimádó ősei bűneit.
némelyek szerint azonban
kétféle porból alkotta meg az embert.
az egyik a mórija hegyéből származott,
a másikat a világ négy sarkából hozatta,
s minden létező folyó és tenger vizével gyúrta össze
(ezért vörös a hús, fehér a csont, feketék a zsigerek,
s bőre, mely elrejti mindezeket,
ezért olajzöld, akár a nyári ligetek).
a világ négy sarkából, s minden vizekkel elkeverve,
hogy ne érezze sehol számkivetettnek magát,
s hogy bárhol éri őt utol a vég,
testét mindenütt ismerősként fogadja be a föld.
az öntőforma már korábban rendelkezésre állt,
egyesek szerint az ember el is készült az első napon,
ám ismervén lelkét, csak a sabbat előestéjén lehelte belé,
ne mondhassa az ember, hogy társa volt a teremtésben

[Látó, 2010. január]
b

József Attila: Március

 A föld alól a gyors csirák

kidugják fejüket,

a fák, mint boltos áruját,

kirakják a rügyet,

kamaszok arcán pattanás,

férfiajkon a csók,

mind egy repeső kapkodás

a szoknyák lobogók,

s már itt és ott fölhangzanak,

elűzve kínt, fagyot,

a szívbe húzódott szavak,

eszmék és kardalok.

1935 vége