Maja Boriszova: Ajtót se csapva

Nem akkor megy el, amikor hiszed,
nem akkor hagy el, aki a tied.

Egy reggel, éppen úgy, mint annyi éve,

felkel, nyújtózik, és papucsba lépve

mosdani megy, és fogat mos a csapnál,

aztán a törött kapcsolóval babrál,

újságot böngész a reggeli mellett,

latolgatja a vasárnapi meccset,

aztán egyszercsak megdöbbenve felnéz:

egy idegen nő kérdi tőle: „Nem kérsz?”

És aztán... minden megy tovább, mint régen,

nem támad tűzvész az asztalközépen,

és a fürdőszobában változatlan

vékonyul tovább a családi szappan...

És aztán lassan gördül év az évre,

a házban kövült nyugalom és béke,

hanem az asszony fázik, egyre fázik,

nem érti.Pedig minden rendben látszik:

takarékos, józan, derék a férje...

Az ég hideg, s mintha esőt ígérne...

Ő ment el, rég, a napjai közül,

ajtót se csapva, észrevétlenül.

(Rab Zsuzsa fordítása)